Azok a babák, akiknél a tanulófázisban túlzott volt a „szülői erőltetés”, a kisgyermekkorban gyakran ügyetlenek, mozgásuk bizonytalan.
Mi okozhatja, hogy statisztikai adatok igazolják, egyre több a viselkedés- és tanulási zavarokkal küszködők száma, nő a hiperaktív, diszlexiás gyermekek aránya, valamint a kisgyermekkori koncentrációs képesség csökkenő tendenciát mutat.

Bendig Borbála gyógypedagógus és mozgásterapeuta írásából kiderül, hogy ezen zavarok a mozgásfejlődésre vezethetőek vissza. Állásfoglalása szerint, a probléma gyökere abban rejlik, hogy a baba mozgásfejlődése nem a megfelelő sorrendben haladt, illetőleg egy-egy fejlődési fázis kimaradása lehet a magyarázat. (pl.: a baba nem mászott)
Az átmeneti mozgásformákkal töltött idő – ülést állást megelőző időszak – alatt sokat kell gyakorolni pl.: fordulást, kúszást, mászást. A normál és későn fejlődő babáknál sem szabad az ültetést, a járni tanulást erőltetni, mert ennek következménye a hibás testtartás, rossz koordináció, rosszul beidegződött görcsös mozgás.
Nemcsak járni tanulás időszakában, hanem nagyobbacska korban is jellemző lehet a szülő túlzott „segítő szándéka”, ennek hatására azonban elvész a mozgás öröme, mint motiváció. Fontos, hogy a gyermek a „test edzése” során megtanulja saját én-test képét, a kisebb kudarcokból erőt merít, s „dolgozik a cél elérése érdekében”. Ezáltal fejlődik összpontosítása, kudarctűrő képessége, valamint a kitartása. Egyedül ér el valamit, így már „nem kiszolgáltatott” a szülőnek, megjelenik az önállóság érzete.

Egy Természetgyógyász egyszer azt mondta nekem: „nagyon figyeljek oda, ha folyamatosan megoldom más helyett a problémáját, akkor Ő maga sosem jut el arra a szintre, hogy maga is megbirkózzon egy-egy feladattal. Mindig van arany középút…:)”