ENNI VAGY NEM ENNI

Szerző |2013 február 5|Egyéb|0 hozzászólás|


Egyik barátnőm a napokban mesélte: „ebédre spenót készítettem a gyermeknek, etetéskor – többszöri próbálkozás ellenére – oldalt folydogált ki a főzelék a gyermek száján, majd egy óvatlan mozdulattal megfordította az előtte lévő tányért, jelezve, hogy Te sem gondoltad komolyan, hogy ezt megeszem…” Hát igen…a babák etetése nem minden esetben felhőtlen.

Bár a főzelék akció elég egyértelműen jelzi, hogy a gyermek nem szereti a spenótot, de mi helyzet akkor, ha a gyermek nem rágja meg a falatot, ki sem köpi azt, csak nyammog rajta… A baba magazinban olvastam egy cikket a témában: az anyák sok esetben aggódni kezdenek, hogy valami szervi probléma állhat a háttérben, de az esetek nagy százalékában nem kell súlyos problémára gondolni. Gyakori ok, hogy kialakul egyfajta feszültség az étkezések során anya és a gyerek között. Az etetést végző személy, általában az anya, esetleges túlzott reakcióját – pl.: erőlteti a spenótot, mert az egészséges, vagy anya csak akkor fog örülni, ha végre normálisan eszel…stb. – a gyermek megérzi, és dacból nem eszik. Így mutatja ki az akaratát, hogy „megeszem a kedvedért, de nem szívesen”. A legjobb, ha az étkezések vidám hangulatban telnek, vigyünk az étkezésbe valami játékosságot, így megszűnik a korábbi stresszes hangulat.

Sokak számára viszont inkább a másik véglet lehet ismerős, amikor a gyermek folyamatosan eszik és eszik, szüléként pedig végignézzük, ahogy szépen lassan gömbölyödik…majd túlsúlyossá válik. A nagypapám régen, ezt a problémakört egy mondattal lezárta: „Egyél csak kisfiam, hadd nőjön benned a pénz.”

A Nők lapja PSZICHÉ írásából kiderül, hogy az elhízásban leginkább érintettek a három-, hat-hét-, és a tizenkét-négyéves korosztályok. A kicsik esetében előfordul, hogy az anya saját megfelelési kényszerét vezeti a le azzal, hogy a gyermeket folyton eteti, ezzel bizonyítva magának, […]